A dallamrendezés leírása*

I.

A Magyar Népdalok Egyetemes Gyűjteményének több mint tizenhárom és félezer dallamát — az 1938-ig gyűjtött strófikus magyar népdalokat — Bartók Béla három osztályba sorolta, az alábbi szempontok alapján:

— Az A osztályba különítette el azokat a négysoros, izometrikus (azonos szótagszámú sorokból felépülő) dallamokat, amelyeknek nem architektonikus a szerkezetük (lényegében ide kerültek az „ősibbnek" nevezhető, gyakran pentaton hangkészletű, ereszkedő dallamvonalú magyar népdalok).

— A B osztályba tette az architektonikus (kupolázó) szerkezetű négysoros (vagy négysoros strófa származékként értelmezhető) dallamokat, az ún. új stílus dallamait (ezekre jellemző a kezdő- és zárósor bizonyos megfelelése: a zárósor legalább hangfekvésében a kezdősorra rímel, de gyakran motivikusan is azonos vele; a belső sorok közül pedig legalább az egyik magasabb járású).

— A C osztályba sorolta végül a heterometrikus strófájú, nem architektonikus szerkezetű dallamokat, valamint a nem négysorosakat (döntő részben ez az osztály foglalja magában a Bartók véleménye szerint idegen hatásokat mutató, idegen eredetű dallamokat).

II.

Az osztályozás második szintjén a dallamok mindenekelőtt aszerint alkotnak alosztályokat, hogy alkalmazkodó vagy nem alkalmazkodó ritmusúak-e. Bartók a ritmusalkalmazkodás jelenségét — a hosszú és rövid szótagokhoz alkalmazkodó „pontozott ritmust" — többé-kevésbé magyar jellegzetességnek, de viszonylag újabb keletűnek tekintette. Ennek megfelelően:

Az A osztályban a nem alkalmazkodó ritmusú dallamokat sorolta az első helyre (mint „ősibbeket", az evolúciós láncban előbbrevalókat), a C-ben pedig éppen megfordítva, az alkalmazkodó ritmusúakat (mint az idegen hatásokat mutató anyag legmagyarosabb — leginkább elmagyarosodott — részét).

A B osztály nem oszlik alosztályokra, miután az új stílusú dallamanyagban gyakorlatilag nincsenek nem alkalmazkodó ritmusú dallamok, erre az anyagra általában jellemző a ritmusalkalmazkodás.

A C osztály végén — mintegy az egész rendszer függelékeként — két további alosztályt alkotnak a magyar népzenében meglehetősen ritka nem négysoros dallamok.

A teljes osztály/alosztály sorrend tehát a következő:

A Iizometrikus, négysoros, nem architektonikus szerkezetű, nem alkalmazkodó ritmusú dallamok
A IIizometrikus, négysoros, nem architektonikus szerkezetű, alkalmazkodó ritmusú dallamok
Búj stílusú dallamok
C Iheterometrikus, nem architektonikus szerkezetű, alkalmazkodó ritmusú, négy (vagy több) sorból álló dallamok
C IIherometrikus, nem architektonikus szerkezetű, nem alkalmazkodó ritmusú, négy (vagy több) sorból álló dallamok
C IIIháromsoros dallamok
C IVkétsoros dallamok

III.

Az alosztályok anyagának további felosztásánál — a C I és C II alosztályt kivéve — a döntő szempont a sorok szótagszáma: az egyes csoportok a növekvő szótagszám elve alapján követik egymást. Azokban az osztályokban, amelyekben izo- és heterometrikus dallamok egyaránt vannak (B, C III, C IV), a sorrendet az első sor szótagszáma, majd a második, harmadik stb. soré dönti el (pl. 6, 6, 6, 6 előbbrevaló, mint 6, 6, 7, 7; illetve 7, 11, 7, 11 előbbrevaló mint 8, 5, 8, 5 stb.).

A C I és C II alosztályban a szótagszám elvű felosztást még megelőzi egy sajátságos csoportosítás, amely a rövidebb és hosszabb sorok viszonyát, arányát veszi figyelembe. Bartók e heterometrikus versszaktípusok felépítését a „zZ" szimbólumokkal szemléltette. Kis „z"-t használt a mindenkori rövidebb, nagy „Z"-t a hosszabb sor jelölésére, „z + z", ill. „Z + Z" jelzésekkel ábrázolta a kettőzött (osztott) sorokat („z, z, Z, z" tehát olyan versszakot jelent például, amely 5, 5, 8, 5 szótagú sorokból áll; „Z, Z, z + z, Z" pedig olyan versszakot, amelynek egyes sorai pl. 8, 8, 6 + 6, 8 szótagúak). Azokat a versszaktípusokat, amelyekben kettőnél többféle szótagszám is előfordul, a „zZ" jelzés helyett Bartók a-b-c-d betűkkel jelölte. E szabály alól azonban kivétel a „Z, Z, z + z, zL", ill. „Z, Z, z + z, zL" jelzésű csopqrt. Ezeknél ugyanis az utolsó sor szótagszáma nem feltétlenül azonos valamelyik megelőző soréval; a „zL" rendszerint valamivel rövidebb sort jelent, mint a „z" (pl. 10, 10, 7 + 7, 6) és a „zL" rendszerint valamivel hosszabbat, mint „Z" (pl. 7, 7, 6 + 6, 9).

A versszaktípusok sorrendjét Bartók részben bizonyos mechanikus szempontok (egyszerűbb, kevesebb fajta elemből összetevődő strófáktól a bonyolultabbak felé haladás, ellentétpárok egymás mellé állítása stb.), részben egyéb megfontolások alapján, az anyag sajátságainak (pl. egyes típusok elterjedtségének) figyelembevételével a következőképpen állapította meg:

1. z z Z z
2. Z Z z Z
3. Z Z z z
4. z z Z Z
5. Z z Z z
6. z Z z Z
6bis Z z z Z
7. Z z z z
8. z Z Z Z
9. z z z Z
10. Z Z Z z
11. Z Z Z+Z Z
12. Z+Z
Z+Z
z+z
z
Z
Z
Z+Z
Z+Z
z+z
z
Z
Z
13. z z Z+Z z
14. Z Z z+z Z
15. Z Z z+z z L
16. Z Z z+z z L
17. a a b c
18. a
a
a
a
b
b+b
c+c
c+c
19. a+a a+a b c
20. a b c c
21. a b a c
21bis a b b c
22. a b c b
23. a b c d
24.

különféle, fentebb nem szereplő strófák, kettőzött sorokkal

(A C I alosztály anyagában nincs dallampélda a 7., 10., 18., 20., valamint a 6bis és 21bis jelzésű típusra; a C II-ben pedig a 19. versszaktípusra).

IV.

Azonos versszaktípus és szótagszám esetén az osztályozás ritmikai sajátosságok szerint — a kötetünkben hasonmásban bemutatott — részletes ritmustáblázatnak megfelelően történik.

E táblázat az A osztályban (A I és A II alosztályban) egy-egy szótagszámcsoporton belül a parlando dallamokat veszi az első helyre (ha olyanok egyáltalán akadnak az adott csoportban), majd a tempo giusto ritmusúak közül előbb az izoritmikusakat (amelyekben tehát minden sor ritmusa azonos), végül a heteroritmikusakat.

A B osztályban a parlando, mint önálló alcsoport elmarad, az izo- és heteroritmusú dallamok csoportja mellé társul viszont a heterometrikusak alcsoportja.

A C I és C II a rendszerezésnek ezen a szintjén egyszerűbb, miután itt csak heterometrikus strófák szerepelnek;

A C III és C IV bonyolultabb, amennyiben ezekben az alosztályokban parlando, izo-és heteroritmika, valamint heterometrika egyaránt előfordul.

Az A I, A II és C III heteroritmikus dallamainál a rendezés előbb a különböző ritmusú sorok strófában való elhelyezkedését, egymáshoz való viszonyát, arányát veszi tekintetbe, az alábbi szisztéma szerint (az azonos betűk azonos ritmusképletű sort jelentenek):

aaba
aaab
abbb
aabb
abab
„tót szűk" (a szlovák népzenében gyakori ritmusszűkülés jelenségét mutató dallamok)
aabc
abac
abcb
abcc

A B osztályban és C IV alosztályban a rendezésnek ez a szintje kimarad: ahogy a többi alcsoportnál, a heteroritmikus dallamokénál is rögtön a ritmusképletek szerinti osztályozás következik. Ami a ritmusképletek egymásutánjának logikáját illeti, a sorbarendezés világosan felismerhető elve az egyszerűtől az összetett felé haladás, ahogy maga Bartók a szerb-horvát gyűjtemény előszavában megfogalmazta, a „természetesebb" és „gyakoribb" struktúrák — „more natural or frequent structures" — megelőzik a bonyolultabbakat.

V.

Az azonos ritmusképlet alá sorolt dallamok közt a további sorrendet a kadenciák döntik el, mégpedig legelőször is a középkadencia (a második sor kadenciája), majd az első, végül a harmadik soré. A haladás iránya itt is az emelkedés. Vagyis pl. 1 (1) 1 után következik 1 (1) 2; 5 (1) (1) előbbrevaló, mint 1 (5) 1 és így tovább. Abban az esetben, ha két dallam (dallamtípus) még a kadenciában is egyezést mutat, a sorrendet az ambitus határozza meg: előbbre kerül az, amelyiknek legalsó hangja mélyebb, ill. amelyiknek hangterjedelme szűkebb.

VI.

A rendszer legalsó szintje végül a variánscsoportoké. Szigorúan logikailag a sokféle szempont alapján elrendezett, osztályozott-csoportosított anyag variánscsoportokká való összefogása az utolsó lépés.

Valójában Bartók éppen ezzel kezdte a rendezés munkáját: legelőször is egymás mellé tette a közel rokon dallamokat, s a továbbiakban az így létrehozott variánscsoportokkal mint egységekkel dolgozott.

Miután pedig annak megítélésekor, hogy mi számít variánsnak, adott esetben Bartók a dallamvonalbeli egyezést fontosabbnak tartotta, mint pl. a szótagszámbelit vagy a kandenciákat, előfordulhat, hogy a rendezésnek ez a legalsóbb szintje bizonyos mértékig ellentmond a többinek: alacsony szótagszámú dallamok csoportjában variánsként megjelenhet egy magasabb szótagszámú és így tovább.

A variánscsoportokon belül az egyes dallamok a-b-c stb. betűjelű sorrendje nem tükröz olyan következetes elveket, mint a tulajdonképpeni osztályozás. Elképzelhető, hogy Bartók, ha személyes irányítása alatt folyik a dallamok nyomtatásra való lemásolása, a végső beosztáson itt még módosított volna.

_______________________________________________________________

* Készült Bartók Béla: Magyar Népdalok. Egyetemes Gyűjtemény (szerk.: Kovács Sándor, Sebő Ferenc, Budapest, 1991) A dallamcsoportosítási rendszer felépítése fejezete alapján.